Az előzetes várakozás ellenére, azt hiszem mindenki elmondhatja, hogy ebben az iskolában jó középsulis kollégistának lenni. Legalábbis jó volt. Nem egyszer hagyta el a számat a mondat: A suli elmegy, de a kolesz nagyon jó. Sokáig a kollégium tartotta bennem a lelket a mindennapi megpróbáltatások után. Beléptem az átjáró ajtaján és mintha egy másik világ tárult volna elém, ez első sorban csak az érzéseimben jelent meg. Tök buli, haverok, nagy beszélgetések, segítő kezek a tanulásban. Még a nulladikas szilencium sem vehette el a kedvem soha. A jelenlegi változások után ha valaki megkérdez, pont a korábbi véleményem ellenkezőjét mondom, "A suli elég jó, de azért a kolesz is elmegy." De ebből az "elmegy"-ből, ha ilyen tempóban haladunk hamarosan "nagyon szar" lesz. A kollégiumban most pontosan az nincs meg amit az iskolában a Czuczor-érából hiányoltam, a következetesség. Aminek következménye kellene hogy legyen, annak nincs, ami fölött szemet kéne húnyni, abból elefántot csinálnak. Remélem a jövőben visszafordul a romlás és a kedvenc kollégiumom végre ismét a kedvencem lehet. Abban az esetben ha nem, akkor sokan megszűnnek a közösség tagjainak lenni(többnyire olyanok, akikkel sokat veszít ez a bizonyos közösség), és életbe lép a süllyedő hajó effektus, amit mint mindannyian tudjuk, tanácsos minél hamarabb elhagyni.
megfordult a világ...(lokálpatrióta)
2008.09.23. 22:17 | dlsbbloggerek | 9 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://dlsb.blog.hu/api/trackback/id/tr10678342
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Titanic 2008.09.23. 22:29:56
Már csak azt kell kideríteni mi lehet a jéghegy és annak csúcsa...
g 2008.09.24. 16:57:52
Vicces, hogy ezekre a dolgokra mindenki még csak most jött rá. :P
nena. 2008.09.24. 17:17:45
...inkább 'utolsó csepp a pohárba'-effekt.
ivan 2008.09.24. 17:18:38
nemnem
csak mivel skatulyában vannak a tanárok, így meg kellene próbálni ezt a formát. gondolom.
csak mivel skatulyában vannak a tanárok, így meg kellene próbálni ezt a formát. gondolom.
pííí (törölt) 2008.09.24. 18:57:43
sajnos az a baj hogy a tanárok is ellentétben vannak egymással.. régebben a koleszos és az iskolai tanárok megvoltak egymás mellett, most viszont a kollégiumi nevelőket szinte semmibe veszik! pedig....
a kollégiumi nevelőknek sokkal nagyobb munkájuk és felelősségük van mint sok iskolai tanárnak. ők leadják az anyagot , felkészülnek órára és kijavítják a dolgozatát MINDENKINEK (eggyesek erre sem képesek, + munka)
a koleszos nevelők viszont itt vannak velünk egész nap velünk élnek, segitenek amiben tudnak, felügyelnek ránk, esténként ügyelnek, reggelente kirugdalják a gyereket a szobából stb. mégis ha bármi baj van nem a gyereket veszik elő először hanem a tanárát és őt fikázzák anélkül hogy tudnák, mit tett a nevelő azért hogy viselkedjen a gyerek és hogy milyen élni vele...
a koleszos nevelőket szinte semmibe veszik mindezek ellenére. Ez igy nagyon nem jo!!!!! HIszen mégis csak ők tudják miken kellene változtatni azért hogy ujra olyan legyen az itt lét amilyen volt, nem pedig azok akik "fennt" ülnek és a koleszba még csak be se teszik a lábukat.. ja bocsánat beteszik ,ha vmi problémáról vagy botrányról van szó.....

dlsber · http://www.dlsb.hu/~uj/ 2008.09.27. 11:50:46
A kollégiumi élet tényleg rengeteget változott. Ha két éve megkérdezett volna egy általános iskolás, hogy jó -e almádi diáknak lenni, azt mondtam volna: az iskola nem könnyű, sokat kell tanulni és küzdeni a tanárok megbecsüléséért, de a kollégiumi élet és légkör megkönnyíti ezt, érdemes ide jönni. Most, hogy a kollégiumi nevelők egy része lépten-nyomon hibát keres a diákokban, amiért szidhatja őket, a többi tanár pedig képtelen szabályokkal teszi lehetetlenné a normális életet, azt mondanám az illetőnek, hogy semmiképpen ne jöjjön ide. Ez a hajó már süllyed, mentőhajót pedig kilométeres körzetben nem látok.
dlsber · http://www.dlsb.hu/~uj/ 2008.09.27. 12:02:09
Egy idézet ami ide illik: "..más lett a Föld és más a világ, havat hord a szél.."
r.T. 2008.09.27. 12:03:15
még mindig a süllyedő hajó hasonlat... de jogos... és akkor meg játszunk a gondolattal... javítsuk meg a hajót... tömjük be a léket... sok ember sokra képes... sztem ennyi... még lehet h kicsi a lék, kicsi a láng csak a füstje ilyen nagy... de ablakot nyitni jó dolog... de a tüzet is el kell oltani! és tudjuk mi a tűz... keep your head up!
robit ikalju 2008.09.27. 22:26:25
(na meg: chear up!)
Utolsó kommentek